2011. július 29., péntek

No. 6. - első benyomás

Egy igen érdekes animét fogok most bemutatni, amit eredetileg nem is terveztem be, de a véletlen úgy hozta, hogy láttam az első részét, mert elég sokan ajánlották és várták. És milyen jól tettem, hogy kivételesen hallgattam mások véleményére és belekezdtem a No 6-ba! 
Az első gondolatom az volt, hogy a sorozat mennyire hasonlít hangulatban Miyazaki egész estés mozijaihoz. Másodszor, pedig, a történet, és az egész alternatív jövőt festő világ Mamoru Oshii filmjeit idézi bennem. Ha az utóbbiakra jellemző elvontság és már-már unalomba átcsapó filozofálgatás nem is jellemző erre a sorozatra, de semmiképpen egy sem egy tucatanimével van dolgunk.

Mert miből is áll a szezonok nagy része? Tucatshoujo-k, jópofiskodó, de dög átlagos vígjátékok, néhány zanzásított shounen, több folytatással is kecsegtetve, na és a kedvenceim: az abszolút tartalmatlan de bishisereget felvonultató, fanpicsamágnes pozőrködések, gusztustalan humornak maszkírozva (igen, kedves Uta no Prince-sama és hasonló rajongók, a kedvencetekről van szó! :P). Nos, a No 6, már csak a bevezetőben leírtak miatt is kilóg a sorból. 
Adva van egy tinédzser, név szerint Sion, aki a No. 6 nevű városban él, amely egyik azon megmaradt metropoliszoknak, amelyek a pusztító háború után fennmaradtak a Földön. A tizenekettedik születésnapján azonban egy váratlan találkozás forgatja föl unalmas életét, ugyanis egy eléggé unalmas születésnapi ünnepség után egy fiú menekül a szobájába az erkélyen keresztül. Először csak Rat-nek (Patkány) mondja magát, és láthatóan a rendőrség elől menekül. Ezzel véget is ér a kaland, ugyanis, miután Sion elrejti a fiút, elválnak útjaik, és egészen négy évig nem is találkoznak újra.

Ekkor azonban már rejtélyes halálesetek történnek a városban, a parkban egy teljesen összeaszott holttestre bukkannak. A legfurcsább viszont, hogy még aznap, Sion egyik kollégája is hasonló módon hal meg. A férfi először másodpercek alatt évtizedeket öregedik, majd a halála is olyan gyorsan bekövetkezik, mint ahogy lepergett maradék élete. A bőre alól pedig egy méhhez hasonló parazita mászik elő. A rejtélyes eset felkelti a hatóságok figyelmét is, akik rászállnak Sionra. Mily' meglepő, barátunkat a régen eltűnt Nezumi, vagyis Rat menti ki a karmaik közül. A menekülés közben egy régen elpusztult városba jutnak, ahol néhány napig rejtőzködni kénytelenek., Ezalatt Sionnál is beindul az öregedési folyamat, de Nezumi megmenti az életét, ugyanis még idejében kiveszi a parazitát Sion testéből, így nem öregszik és hal meg, csupán a haja lesz ősz. Nyilván sok kérdésre kapunk még választ az animében, amit előzetesen 11 részesnek írnak. Nem ismerem a mangát és az előzményeket adó regénysorozatot sem, de remélem, hogy ennyi rész nem lesz túl kevés az animéhez.
Maga az animáció nekem tetszik, a hátterek különösen szépen kidolgozottak és a karakterekkel sincs semmi bajom. A történet nagyon érdekes, így kíváncsi vagyok a további történésekre. Annyit még, hogy az opening szerintem iszonyatosan rossz lett, de tényleg ez az egyetlen eddigi negatívum, amit el tudok róla mondani. Bízok benne, hogy végig érdekes, tartalmas és izgalmas lesz majd a történet (sajnos nem egyszer előfordult már, hogy az ígéretes sztorit csupán üres töltelékekkel tűzdelték meg a készítők). Az Usagi Drop és az IMnC mellett ezzel azért nem is olyan rossz a nyári felhozatal. :D

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na igen. Rohadtul jó az egész sztori meg az alaphelyzete is a No. 6-nak, a grafika is csodálatos és amúgy is, totál izgi.
Az intro-val tényleg mellé nyúltak, az ending egy párszori ismételt meghallgatás után nagy nehezen beférkőzött az agyamba, de továbbra sem favorit.
Ami engem zavar, hogy az egészet elrontották shounen-ai fanservice-szel.
Általában én is fan vagyok, és alapból azt mondanám hogy "EZAZ!" de nagyon mellényúltak, ha úgy gondolták a kettő összeillik. Ezt az animét nem a buzulásért nézem, hanem a hátteréért, a thrilling fílingjéért, meg az érzéketlenségéért egyes szereplők részéről. Erre idejön egy totál lányos kissrác aki elbuzítja a leghidegszívűbb főszereplőt? Na ne.
Kár érte, annyira jó kis sztori T_T

Megjegyzés küldése