2011. július 25., hétfő

Első benyomás. Usagi Drop


A harmincéves Daikichi nagyapja gyásszertartására érkezik haza családjához. Mint utóbb kiderül, az öreg 79 éves korában halt meg, ennek ellenére korántsem volt egy magába forduló bácsi, ugyanis szeretőt tartott, és hát egy kislánya is született, akit - kicsit érthetően -, mindenki elég hidegen fogad a házban. Rin-chan csendes, magába forduló és senkit sem zavar, így teljesen ellentétes Daikichi hugának neveletlen lányával. A két gyerek nem is tud igazán megférni egymás mellett.
A gyásszertartás után felmerül a kérdés, hogy mi legyen a kis Rinnel. A család egyik tagja sem akarja magához fogadni a kis szerencsétlen lányt, akinek most halt meg az apja, az anyja pedig elhagyta. Végül Daikichi szíve esik meg rajta, így a férfi magához veszi a lányt.
A manga egyébként Yumi Unita josei sorozata. Az első rész után nekem rögtön megtetszett., végre itt egy komolyabb témát feszegető anime. A Production I.G.-nél megszokott képi  világot kapott az anime, ami első látásra kissé fura, de hamar szokható és különlegessége, hogy egyáltalán nem műanyag, mint a legtöbb mostani sorozat esetében. Aki szereti a komolyabb témákat, nézze! :D Én személy szerint ezt érzem az idei nyár befutójának.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése